Mint azt már láttuk, a díszhalak sokféle élőhelyekről származnak, és a színek, valamint a formák egész kavalkádját kínálják nekünk. A társas akváriumban többnyire minden szinten: a fenéktől a víz színéig mozgékony és színes látványban lesz részünk.
A vízfelszín közelében tartózkodók
A felszín közelében élők alkalmazkodtak a legfelső vízréteg adottságaihoz, például – felső állású szájukkal – elsőként érnek el minden táplálékot, ami a vízfelszínre jut. Nagy ára van viszont annak, hogy felülről láthatóak, mert ezáltal fentről és lentről is ki vannak téve a ragadozók támadásainak. A Gasteropelecidae család tagjai, a baltahasú lazacok tipikus felszínközeli halak az Amazonas vidékéről. Mély testük, egyenes hátuk és felfelé irányuló szájuk a felszínről történő táplálékszerzéshez alkalmazkodott. A víz fölül nézve szinte észrevehetetlenek, mivel színezetük barna vagy szürke, de mit tesznek azért, hogy alulról ne támadják őket meg a ragadozók? A ragadozó támadását úgy védik ki, hogy kiemelkednek a vízből, meglepően nagy távolságra ugrálnak és távolabb újra a vízbe érkeznek. A csíkos baltahasúlazac (Carnegillea strigata) ezt a remek teljesítményt hatalmas mellúszói és annak izmai segítségével éri el, melyek segítik a repülésben. Ez a különleges adaptáció adja a halnak a balta alakot, mely után nevét is kapta. Más felszínközeli halak, amelyek alkalmasak a hobbiakváriumok számára, az elevenszülő guppik (Poecilia reticulata) a plattik (Xiphophorus maculatus) és a mollik.
Vízközben úszó halak
A középső vízrétegben tartózkodó halak előnye a természetben hogy a felszín és a fenék ragadozóitól egyaránt távol vannak, ezért ezen az élettéren sok faj osztozik, például a pontylazacok, a harcsák, a razbórák, a szivárványhal, a gurámik és még sokan mások. A harcsák, a gurámik és a szivárványhal minden szinten keresnek táplálékot, de a kisebb pontylazacok és razbórák nem közelítik meg a vízfeneket, mert eredeti élőhelyeiken ez egyszerűen túl kockázatos. Ez kihívást jelenthet, mert amikor az akvarista nyaralni indul, rossz szokás szerint egy „nagy adag” száraz eleséget szór a vízbe és hagyja, hogy egy hétig vagy még tovább azt egyék a halak. A lesüllyedő eleség lassan mállik szét az aljzaton, és a pontylazacok, a neonhalak (Paracheirodon innesi) nem jutnak táplálékhoz, a kisebb halak akár testtömegük 10%-át is elveszíthetik, ha nem tetetik őket megfelelően. Ilyen esetekben a megfelelő megoldást az automata adagoló jelenti, melyet pehely vagy granulátum formájú eledellel töltünk meg, amit a szerkezet lassan adagol az akváriumba.
Fenéklakók
A legnagyobb csoportja a fenéklakó halaknak a törpeharcsafélék, melyek között több száz faj érzi jól magát egy társas akváriumban. Visszafogott színezetükkel ugyan kevésbé látványosak, de különleges formájuk és természetük mégis vonzóvá teszi őket. A fenéklakó harcsák közül leginkább a Corydoras fajok ajánlhatók, mindegyik alkalmas az akváriumi tartásra. Kisméretűek, kifejlett testhosszuk 4-6 cm, és legjobb 6 fős csoportokban tartani őket. Elfogyasztják a többi hal által meg nem evett táplálékot, de fontos számukra a tiszta aljzat, mert különben bajuszszálaik baktériumos fertőzés miatt könnyen lehullnak. A legjobb számukra külön is eledelt adni tabletta vagy fagyasztott eleség formájában. A fenéklakó fajok közé tartoznak a csíkfélék is, amelyek Ázsiából származnak, köztük az öves díszcsík is (Botia macracantha). Habár egyike a család legnagyobb tagjainak, igen kedvelt és a csigákat szívesen elfogyasztja. Sok sügérféle számára is kedvelt a fenékközeli víz és szükségük van olyan felületekre,melyeken kijelölhetik területük határait és elhelyezhetik ikráikat.